Az év első bejegyzése legyen egy dal, amely sok mindent elárul a pillanatnyi lelkiállapotomról és hangulatomról.

"Már tudom, megtalálni sok esélyem nincsen..."

Végre, nemsokára vége... No, nem mindennek, csupán ennek a különleges és sok szempontból katasztrofális 2020-as esztendőnek. Nem mennék bele hosszas elemzésbe, ha röviden és tömören kellene jellemeznem az elmúlt 365 napot, akkor azt bizton állíthatom, hogy még a koronavírust és következményeit leszámítva is életem egyik, ha épp nem a legrosszabb éve volt. Akadt benne szép számmal fájdalom, csalódás, bánat, magány, szenvedés és minden olyan érzés, amelyet nem kívánok az ellenségeimnek sem, főként, hogy nincsenek is ellenségeim. Vagy mégis vannak, csak nem tudok róluk, de olykor erős a gyanúm, hogy valaki komoly rontást pakolt rám, csak tudnám, mivel érdemeltem ezt ki...

A lényeg, hogy jön a következő év és hogy miket tartogat számunkra, most még nem is sejthetjük pontosan és talán jobb is, hogy nem látunk tisztán a jövőbe. Mindenesetre még utoljára megtisztítom a környezetem, húzok egy kört, gyújtok egy mécsest, egy füstölőt és megpróbálok egy szebb, jobb és boldogabb időszakot varázsolni magamnak. Ugyanezt kívánom nektek is boszorkány és hétköznapi barátaim! Legyetek áldottak!

A múlt hétvégét sikerült kellemesen és tartalmasan töltenem,ráadásul a Balaton parton, íme néhány kép. Most pedig kezdődhet a felkészülés az év egyik legcsodálatosabb ünnepére, ugyanis nyakunkon a Helloween, vagyis Samhain!

Hosszú, másfél hónap kihagyás után újra itt. Mostanában elég nehezen tudom rávenni magam az írásra, ennek számtalan oka van, nem terhelnék vele különösebben senkit. Legyen elég annyi, hogy kissé zűrös az életem, a home office "gyönyörei", a különféle magánéleti problémák és a mindennapos megfelelési kényszer mellett többnyire sem időm, sem energiám leülni a gép elé. Majd igyekszem valahogy erőt venni magamon...

Ugyanakkor nem tudom szó nélkül hagyni, hogy végre itt az október, a legboszorkányosabb hónap, amely 31-én teljesedik majd  ki igazán, amikor Mindszentek előestéjén a túlvilág kapuja megnyílik és a földi, valamint a spirituális lét vonala elhalványodik, végül összeér. Ráadásul idén mindez egy másik varázslatos jelenséggel karöltve megy majd végbe, ugyanis Halloween, vagy ahogy szívesebben nevezem Sahmain éjjelén ismét teliholdban gyönyörködhetünk majd az égbolton. Miként készül minderre egy boszi? Természetesen, mint annyi minden másban, ebben sincsenek valódi szabályok, vagy konvenciók, így csak a saját módszeremet oszthatom meg veletek.

Elsősorban egy kis befelé fordulással és öntisztítással. A szokottnál is alaposabban figyelem lelkem rezdüléseit, a belső hangot, amely útba igazít. Ilyentájt még gyakrabban gyertyázok, az ásványaimat is sűrűbben veszem elő és leginkább védelmi varázslatokkal próbálom erősíteni magam és a környezetemet. Ha tehetem, kiszabadulok a város forgatagából és erdők mélyén csatangolok látszólag céltalanul, vagy patakok és folyók partján ücsörgök és magamba szívom a természet utolsó őszi ajándékait, a friss levegőt, a színek kavalkádját, a szél susogását, a víz csobogó hangját, az elemek ösztönös és mindent átható erejét. 

Sokszor magányosnak és elveszettnek tűnhetek és néha talán valóban az is vagyok egy picit. De a boszorkányok útja néha egyedül vezet a végtelenbe. "Aki keres az megtalál, a Göncöl ötödik csillagán"!

Kedves akárki, aki az átkot szórtad rám! Gyorsan fejezd be a kis praktikáidat, mert előbb utóbb tényleg komoly baja esik valakinek, jelen esetben nekem.

Az, hogy tegnap hajnalban arra ébredtem, hogy két hosszú és mély karom nyom van az oldalamon, ami fáj és éget, pedig sehova sem ütöttem be, el sem estem, nem is verekedtem, szimplán aludtam békésen, az még csak hagyján. Még az is elmegy, hogy minden ok és külső behatás nélkül duplájára dagadt a középső ujjam és nem is mozog igazán. Nem keresem a magyarázatot.

De hogy ma az áram is megrázott alaposan, ez már kezd több, mint elég lenni a "jóból". Kössünk tűzszünetet, rendben? �

Átkot, rontást levenni valakiről, vagy megszabadulni tőle, korántsem gyerekjáték. Iszonyú nehéz művelet és kétséges a végeredmény is, én már csak tudom, hiszen több mint egy éve próbálok kikecmeregni a gödörből, egyelőre lényegesen kevesebb, mint több sikerrel. Szinte minden olyan eszközt bevetettem már, amelyet a képességeim és eddig szerzett tapasztalataim lehetővé tesznek, mégsem jutottam előrébb egy tapodtat sem. Ráadásul igen nagy az esélye, hogy az egész kalamajkát én idéztem elő és most a saját balgaságom levét vagyok kénytelen inni... Így jár, aki felelőtlen és meggondolatlan!

Az év egyik legvarázslatosabb, egyben "legboszorkányosabb" napja volt kedden, Szent Iván-éjszakája. Nem tétlenkedtem, egy kis erdei séta és némi mágia volt a program. Fogadjátok szeretettel a képeket. Szép hétvégét mindenkinek!

Mindennek meg van a maga helye és ideje. A hétvége számomra legtöbbször az aktív kikapcsolódásról szól, nem pedig az otthon elmélkedésről, ezért igyekszem mindig valamilyen tartalmas programmal elütni az időt, ha van rá lehetőség és mód.

Tegnap a Római-parton jártunk a barátaimmal és nagyon jól éreztük magunkat. Növények és állatok,tiszta levegő, egy csipetnyi nyüzsgés, kis sör, kis hekk, sült kolbász és rengeteg nevetés. Így talán a következő napok szürkesége is elviselhetőbb lesz.

A tovább gomb után találjátok a képeket. Szép hétvégét mindenkinek!

Történt már veled olyan, hogy látszólag minden érthető ok és előzmény nélkül vonzódni kezdtél valakihez, megmagyarázhatatlan, szinte állatias, ösztönös módon és úgy érezted, csak akkor csillapodik ez a belső kényszer, ha alaposabban, közelebbről megismered őt? Nem, itt most nem arról a bizonyos kémiáról beszélek, nem is testi kötődésről, vagy az endorfinok csalfa játékáról, arra gondolok, amikor az ember lelkét valami hívja, csalogatja és csak úgy tud nyugalomra lelni, ha azzal a másik lélekkel valamilyen úton módon összekapcsolódhat, akár csak egy pillanat erejéig is. Nálunk bosziknál ez igen gyakori, majdhogynem hétköznapi esemény.

A boszorkányok többsége mindenféle jel, ismertetőjegy nélkül felismeri egymást, nem kell hozzá pentagram, hold alakú medál, kristályfülbevaló, sem más árulkodó külsőség, egyszerűen látjuk, halljuk, érezzük egymást. Legyen szó egy tömött buszról, színházi előadásról, netán koncertről, vagy csak véletlenül szembe találkozunk az utcán sétálva, mindig megakad a (belső) szemünk a másikon. Azt is gyorsan le kell szögezni, ez a kapocs nem feltétlenül és nem minden esetben társul kellemes, pozitív élményekkel.

Szombaton elvonultam kicsit a természetbe, az egész heti munka és hajtás után szükségem volt egy kis feltöltődésre, ehhez pedig nincs megfelelőbb hely, mint egy eldugott vízparti kunyhó, távol a város zajától. Szerencsére épp ilyen helyen van a hétvégi házikóm, borzasztóan szerencsésnek mondhatom magam, hogy ekkora kincset hagytak rám szeretett nagyszüleim.

Ücsörögtem a stégen, mezítláb sétáltam a fűben, leégtem kissé a napon, bőrig áztam az esőben, magamba szívtam a tegnap esti vihar édes illatát és azt hiszem, felkészültem a következő napok monoton szürkeségére.

Hoztam nektek néhány képet az én kis világomból. Szép hetet kívánok mindenkinek! A részletekért kattints a tovább gombra!