Történt már veled olyan, hogy látszólag minden érthető ok és előzmény nélkül vonzódni kezdtél valakihez, megmagyarázhatatlan, szinte állatias, ösztönös módon és úgy érezted, csak akkor csillapodik ez a belső kényszer, ha alaposabban, közelebbről megismered őt? Nem, itt most nem arról a bizonyos kémiáról beszélek, nem is testi kötődésről, vagy az endorfinok csalfa játékáról, arra gondolok, amikor az ember lelkét valami hívja, csalogatja és csak úgy tud nyugalomra lelni, ha azzal a másik lélekkel valamilyen úton módon összekapcsolódhat, akár csak egy pillanat erejéig is. Nálunk bosziknál ez igen gyakori, majdhogynem hétköznapi esemény.

A boszorkányok többsége mindenféle jel, ismertetőjegy nélkül felismeri egymást, nem kell hozzá pentagram, hold alakú medál, kristályfülbevaló, sem más árulkodó külsőség, egyszerűen látjuk, halljuk, érezzük egymást. Legyen szó egy tömött buszról, színházi előadásról, netán koncertről, vagy csak véletlenül szembe találkozunk az utcán sétálva, mindig megakad a (belső) szemünk a másikon. Azt is gyorsan le kell szögezni, ez a kapocs nem feltétlenül és nem minden esetben társul kellemes, pozitív élményekkel.

Épp csak a múlt héten esett meg velem, ültem a villamoson és békésen zötykölődtem az egyik barátomhoz Budára. Zenét hallgattam, céltalanul bambultam ki az ablakon, teljesen jól éreztem magam a kis világomban, talán álmodoztam is egy picit, ahogy szoktam. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valami kizökkent ebből a nyugodt, már már idilli hangulatból, villámcsapásként ért a felismerés; figyelnek. A tarkómba fúródva éreztem a rám szegeződő tekinteteket, önkéntelenül beleborzongtam, a szőr is felállt a kezemen. Nem kellett nagyon kutatnom a fürkésző szempárt, pontosabban szempárokat, hiszen néhány méterrel mögöttem egy fiatal férfi és a barátnője meredtek rám. Azonnal tudtam, boszorkányok, nem is akármilyenek, gyakorlatilag vibrált köztünk a levegő. Ugyanakkor azt is nyomban éreztem, hogy egyáltalán nem jó energiákat sugároznak felém.

Ilyenkor elfogja az embert egyfajta fizikai és mentális kimerültség, mintha kiszippantaná belőle egy láthatatlan erő, tudtam, hogy valamiért ártani akarnak nekem. Számtalan védelmi módszer létezik, hasonló esetekben az én taktikám, hogy kört emelek magam köré és azzal óvom magam. Ezt most nem fejteném ki bővebben, rengeteg információt lehet olvasni róla az interneten, aki nem hiszi, járjon utána. A lényeg, hogy erősen koncentráltam, meghúztam a kört és igyekeztem őket távol tartani a lehetőségeimhez képest. Egyenesen a szemükbe néztem és a lelkükbe próbáltam hatolni, de nem jártam sikerrel, ők is védték magukat. Annyit azonban sikerült elérnem, hogy egy kis idő múltán elfordították a fejüket és leültek valamivel hátrébb. Ahogy ez megtörtént, azonnal elszállt az a bizonyos nyomasztó érzés, tudtam, abbahagyták... Még néhány megállón át utaztunk így, majd ők leszálltak végre.

Mindebből csupán annyi lényeges, hogy amint azt a bemutatkozó bejegyzésben is említettem már, a boszik sem egyformák, vannak köztünk is olyanok, akik nem feltétlenül a jót és a szépet igyekeznek terjeszteni. Velük nem árt óvatosnak lenni. Szerencsére többnyire azért sokkal kellemesebb tapasztalatokkal jár, amikor két boszorkány egymásra talál, barátságok, akár komoly szerelmek is szövődhetnek ezekből a spirituális felismerésekből, én is hasonló módon leltem rá az előző barátnőmre, aki szintén ízig vérig boszi. Egyszer majd róla is mesélek nektek.